Szeretettel köszöntelek oldalamon!

Szeretettel köszöntelek oldalamon!

2009. augusztus 27., csütörtök

Barátságtakaró

Colette is blog-szülinapot ünnepel, melynek alkalmából kitalált valami nagyon jó dolgot. Részletek itt.

Ez lenne az én darabkám a nagy-nagy takaróban. A színmegkötés miatt , kissé gondban voltam, csak színes anyagokat hoztam magammal, de aztán abban maradtunk, hogy a kevesebb néha több elvet követve megpróbálok valamit összehozni.
Nem lett túl kreatív, a munka is nehezen ment, itt még semminek nincs helye. Nem gondoltam volna, hogy ilyen nagy feladat lesz ez most számomra.

Ezt varrtam először, de az első öltéseknél tudtam, hogy ez így nem lesz jó, éreztem a két hónap kihagyást, nem ment a cikkcakkolás, a méret sem lett jó, többször bontani kellett. Azért megcsináltam, mert a fiúknak nagyon tetszett. Bencém édes volt mikor azt mondta: anya én férfiszemmel nem találok rajta semmi hibát, és rögtön el is kérte magának, én pedig örömmel nekiadtam.

2009. augusztus 23., vasárnap

Kezem és kincseim!

Barbival is játszom.

Ahogy kérte, mutatom a kezem és két kincsemet is. A karkötőt kisfiam fűzte régebben, amikor csak lehet mindig viselem, és hát a karikagyűrűm. A dolog érdekessége, hogy 12 éve pont ezen a napon esküdtünk, és egy évre rá született meg Bencénk, akinek ma van a névnapja. Isten éltesse drágánkat, szívből kívánom, hogy jól érezze magát itt is, távol a hazájától, szerezzen barátokat, és szép emlékeket tudjon majd magával hazavinni!!!!!!

2009. augusztus 17., hétfő

Edige blogja két éves!


Hogy mi is rózsaszín hangulatba kerülhessünk,megnyerhetjük valamelyik gyönyörűséget!
A játék határideje: 2009. augusztus 19.-e éjfél.
Boldog szülinapot a blogodnak!

2009. augusztus 14., péntek

Újra köztetek!!!

Hahó Mindenkinek!
Nagy-nagy szeretettel köszöntelek benneteket Anglia északi részéről (Lancashire-Burnley). Számunkra most új élet kezdődött, mint ahogy az utolsó bejegyzésben utaltam is rá. Hosszú és nehéz hónapok vannak mögöttünk, melyek próbára tettek minket. Azt hiszem, sikerült helytállnunk. Nagyon lelkesek vagyunk, várjuk az új kalandokat és kihívásokat!

Rengetegen mellettünk álltak, segítettek, bátorítottak. Millió köszönet érte mindenkinek! Nélkületek sokkal nehezebb lett volna!

Ahogy nézegettem, ugyancsak pezseg a blogvilág, díjak jönnek, mennek (én is kaptam kettőt, köszönettel elfogadom, jól esik, hogy gondoltatok rám). Rengeteg a játék mindenfelé, ajándékokat lehet nyerni, mások is költöznek, vagy készülődnek és szebbnél szebb kézimunkákban gyönyörködhetünk.
Még otthon elhatároztam, hogy indítanék egy másik blogot is, ami angliai élményeinkről szólna. Ez egy gyönyörű ország, csodás tájakkal, furcsa szokásokkal és emberekkel, érdekes ízekkel. Ha van kedvetek, tartsatok velem, akár egy csésze finom tea mellett. Várlak Benneteket a Tea-idő címmel induló blogomban. Érdemes lesz rendszeresen bekukkantani, mert különleges helyeken jártunk már eddig is. Lesz sok fénykép és mindenféle nőcis, varrós, kézimunkázós dolog.