Szeretettel köszöntelek oldalamon!

Szeretettel köszöntelek oldalamon!

2011. május 20., péntek

Születésnapra

A baba szabásmintáját itt találtam. Minden elfogultság nélkül mondhatom, hogy hasonlít a kis gazdájára, ez a baba pont olyan mint Ő. Egy kicsit nézegette, majd egy laza mozdulattal odébb dobta. Talán majd később jobban megbarátkoznak.

2011. május 11., szerda

Mesetarisznya


Az utolsó pillanatban készültem el vele sajnos, úgyhogy egyke maradt.

2011. május 8., vasárnap

Fölösleges? Mit gondolsz?

Abban egyetérthetünk szerintem, hogy a lágy tojást mindenképpen ebből a tartókából jó enni. Az már egy másik dolog, hogy ez a tojásmelegítőnek nevezett horgolmányt mennyire praktikus és szükséges-e  a tojásra tenni. Számomra eléggé kérdőjeles a gyakorlati funkciója, de készíteni nagyon jól esett, a terítést határozottan feldobja. Kicsikét másképp indul a nap velük, és igenis jó időnként kilépni a megszokott és unalmas keretek közül. Lágy tojást szeretők előnyben. Ha már itt tartunk, hány percig kell főzni, hogy csak a sárgája legyen folyós, a fehérje pedig szilárd?