Szeretettel köszöntelek oldalamon!

Szeretettel köszöntelek oldalamon!

2012. augusztus 14., kedd

Nagyi mellény

Ennek a mellénynek az elkészülése többszörös sikerélmény. Először is mert nem volt konkrét elképzelés, csak a második sor után döntöttem úgy, hogy nyitott lesz. Másodszor nagyon szépen követi a test vonalát, nem fodrozódik a kivágás körül sem. Harmadszorra kaptam hozzá olyan gombokat is amilyet szerettem volna. Ja és eredetileg őszi téli ruhadarabnak szántam de mint a kép is mutatja póló fölé felkapva tökéletes a kissé hűvösebb nyári napokon is.
Összesen 46 darab 10x10 cm-es négyzetből áll, menet közben összehorgolva. Tuti módszer szerintem, és sokkal egyszerűbb így, mint varrogatni. Jelentős időmegtakarítás ha a kilógó szálvégeket rögtön a négyzet elkészülte után eldolgozzuk. Ennek ugyan megvan az a hátránya, hogy ha netalán bontani vagyunk kénytelenek, nehéz megtalálni a szálvégeket. Fonal: főként  Sirdar Country Style gyapjú műszál keverék , 3.5-ös horgolótűvel.
Mondanom sem kell ez most a kedvencem.