Szeretettel köszöntelek oldalamon!

Szeretettel köszöntelek oldalamon!

2013. szeptember 22., vasárnap

A nagy találkozás


Igen jól láttok, a sajnos nem túl jó minőségű telefonnal készült képen Lucy mellett állok. Hú még most is áll a szőr a kezemen ha végiggondolom hogyan is sikerült kapcsolatba kerülni vele. A hölgyet és blogját az Attic 24-et nem hinném hogy be kellene mutatni, annyira népszerű világszerte. Jó pár éve mikor belecsöppentem a blogvilágba és elkezdtem én is a sajátomat, ő már akkor ott volt sokunk oldalsávjában. Ha akkor azt mondja nekem valaki, hogy személyesen is megismerhetem, biztosan nem hiszem el. Ha nem is egy álom vált valóra ezzel a találkozással, mindenesetre nagy örömbomba volt hogy összejött. Mikor kiköltöztünk akkor már érlelődött a gondolat, hogy meg kéne keresnem , de hiába írtam Neki, nem jött válasz . Több száz kommentet kap minden bejegyzéséhez, nem is vártam túl sokat. Persze nem sokra mentem volna vele, ha előbb találkozunk, angoltudás nélkül bajos lett volna a kommunikáció. Mikor írta egy bejegyzésében, hogy stúdiót nyitott  Tracyvel Skiptonban , akkor már tudtam, hogy na eljött az én időm. A férjem csak úgy megemlítette hogy megy busz a városba innen tőlünk, már mutatta is a menetrendet.Csak úgy jött az egész a semmiből. Tehát buszra szálltam, belül éreztem, hogy jókor megyek és találkozni fogok a lányokkal. Nagyon izgultam de annyira jó érzés volt. Lucy pont olyan kedves és mosolygós mint ahogy a blogjából ismerjük. Azonnal megtaláltuk a közös hangot, csak elfoglalt hölgy révén sajnos nem tudtunk túl sokat beszélgetni. Kiderült, hogy minden péntekenként pár órában délelőtt a stúdióban összejön pár emberke horgolgatni, és engem is szeretettel várnak. Úgy gondolom élni fogok a lehetőséggel. A következő látogatásom Skiptonba a Yarndale lesz , remélhetőleg jó kis képekkel tudok majd arról is pár sort írni.

14 megjegyzés:

aarkus írta...

Azta! Hleyesek vagytok nagyon így együtt. :-) Hosszú és részletes beszámolót kérünk majd, nem ám csak pár sort!

vacakka írta...

Kedvenceim együtt.:)

Szera írta...

De jó! :) Örülök az örömödnek, ezt én sem hagytam volna ki! :)

Szentpyr írta...

:))))

Gesztenyeszív írta...

Jajjjjj, de jó!!!
Veled örülök, ismeretlenül is, mindketten kedvenceim vagytok.
Részletes beszámolót írj, légy szíves :)

Szilvi írta...

Köszönöm majd megpróbálom, de még sokszor én magam sem hiszem az egészet.

Bernadett írta...

Csodas,hogy talakozhattatok.:) Attick 24-et termeszetesen ismerem.:)

Jucus írta...

De szuper! :o) Én is várom majd a beszámolód!

aniko66 írta...

Sokan ott ülnénk veled péntekenként! :)

Monika írta...

De jó!!!!!!!!!! örömök ebben a világban!!!!Menj ám horgolni!!!:) Nagyon örülök veled!!!!A nevemre kattintva új füzetemet olvashatod.

KicsiKató írta...

A hízelgés nem kenyerem, de azért leírom, hogy bár csodálom Lucy munkásságát, nekem ő túl színes, úgyhogy számomra abszolút jogosan kerülsz vele egy polcra a lelkemben. :)

Beszámolót, még, sokat! :)

Paat írta...

De jó lesz Neked! Kérünk sok képet és érdekességet az éteren át! )

Szilvi írta...

Köszönöm kedvesek vagytok. Igen én is úgy gondolom, hogy Lucy túl színes, de a lelke is és az sokat számít.Nekem mások a színeim, sokkal jobban szeretem a fáradtabb árnyalatokat.Az is színes csak másképp.

Handmade Over Yonder írta...

Hi Sylvia , It was great to see you at Yarndale today . I loved your skirt , on the two occasions I have had the pleasure of meeting you , you have been wearing something beautifully handmade and stylish !! I hope to see you again and your always welcome at The Studio . Now I've found you in blog land I will keep popping by .
With kind regards Tracy .