Szeretettel köszöntelek oldalamon!

Szeretettel köszöntelek oldalamon!

2013. szeptember 27., péntek

Rossz választás


 Befutottam a csőbe ezzel a fonallal, pedig annyira tetszett a színe meg jó puha is volt, a szálak nem jöttek szét.Viszont a szöszöknél egyszerűen összeakadt és képtelenség volt bontani. Ez akkor derült ki mikor próbáltam belőni az ujjak helyét, hogy a hónalj része ugye ne a mellem vonalában legyen. Téptem, mert sehogy sem akarta az igazságot. Ezt a kiképzést ugyan jól bírta mert nem szakadt el, ennek ellenére eldöntöttem, hogy akkora lesz amennyi fonalam van, nem veszek többet ilyet. Így az ujja 3/4-es lett, és a szegélyeket sem lehetett cifrázni. Sebaj, kellemes viselet és a minta is jó. Levonva a tanulságokat, más fonallal később még elkészítem hosszú ujjú változatban is. Minta itt.
A szép erdei képek a múlt hétvégi sétánkon készültek, figyeljétek a bal oldalon a fa törzsén a szív alakú mohát.

2013. szeptember 22., vasárnap

A nagy találkozás


Igen jól láttok, a sajnos nem túl jó minőségű telefonnal készült képen Lucy mellett állok. Hú még most is áll a szőr a kezemen ha végiggondolom hogyan is sikerült kapcsolatba kerülni vele. A hölgyet és blogját az Attic 24-et nem hinném hogy be kellene mutatni, annyira népszerű világszerte. Jó pár éve mikor belecsöppentem a blogvilágba és elkezdtem én is a sajátomat, ő már akkor ott volt sokunk oldalsávjában. Ha akkor azt mondja nekem valaki, hogy személyesen is megismerhetem, biztosan nem hiszem el. Ha nem is egy álom vált valóra ezzel a találkozással, mindenesetre nagy örömbomba volt hogy összejött. Mikor kiköltöztünk akkor már érlelődött a gondolat, hogy meg kéne keresnem , de hiába írtam Neki, nem jött válasz . Több száz kommentet kap minden bejegyzéséhez, nem is vártam túl sokat. Persze nem sokra mentem volna vele, ha előbb találkozunk, angoltudás nélkül bajos lett volna a kommunikáció. Mikor írta egy bejegyzésében, hogy stúdiót nyitott  Tracyvel Skiptonban , akkor már tudtam, hogy na eljött az én időm. A férjem csak úgy megemlítette hogy megy busz a városba innen tőlünk, már mutatta is a menetrendet.Csak úgy jött az egész a semmiből. Tehát buszra szálltam, belül éreztem, hogy jókor megyek és találkozni fogok a lányokkal. Nagyon izgultam de annyira jó érzés volt. Lucy pont olyan kedves és mosolygós mint ahogy a blogjából ismerjük. Azonnal megtaláltuk a közös hangot, csak elfoglalt hölgy révén sajnos nem tudtunk túl sokat beszélgetni. Kiderült, hogy minden péntekenként pár órában délelőtt a stúdióban összejön pár emberke horgolgatni, és engem is szeretettel várnak. Úgy gondolom élni fogok a lehetőséggel. A következő látogatásom Skiptonba a Yarndale lesz , remélhetőleg jó kis képekkel tudok majd arról is pár sort írni.

2013. szeptember 8., vasárnap

Ősz légy üdvözölve!



Sziasztok!
 Őszi képekkel jövök, bár még nem ilyen szépek a levelek. Most készült el az új sapim és a próbálgatás közben jött az ötlet, hogy fényképezzünk. Először csak egy sima beretnek indult egy jó kis videó alapján. Aztán ma beleakadtam egy másik videóba amiből meg a sild készült. Így jobban is tetszik.Még gondolkodom valami diszkrét díszítésen, pl. gomb.Próbáljátok ki Ti is, nagyon egyszerű.Fonal: Schachenmayr Soft Tweed  olive , 4-es horgolótűvel. A csipkesál mintája Barkáéktól van, a kötött tölgyfalevél mintája pedig itt található. Mindenkinek jó őszi bütykölést kívánok!