Szeretettel köszöntelek oldalamon!

Szeretettel köszöntelek oldalamon!

2018. december 3., hétfő

December


Ismét eljött a karácsonyvárás.
Nálam ez azt is jelenti,hogy dekorálok, fát állítunk, ünneplőbe öltöztetem a házat,rögtön december elején. Ahogy öregszem annál inkább hoznám vissza a régi dolgokat, például odavagyok a gyerekkorunk karácsonyfáiért, a színes üvegdíszeivel és az ezüst vékony lelógó sújtásért ahogy mi neveztük. De lehet, hogy ennek van egyéb neve is.
Az is igaz, hogy ez utóbbival mindíg meggyűlt a bajunk, mert rendszerint egy nagy kupacba volt gabalyodva, és szinte lehetetlen volt szétbogozni. Sajnos a mi díszeink (szégyellve írom) a kukában landoltak .Most persze gyűjtögethetem össze őket méregdrágán ha szeretnék egy teljes kollekciót


















A minap megláttam a Lidliben ezeket a színes mini üveggömböket, némelyik össze is volt törve a tartóban, rögtön beugrott az emlék , megtaláltam a tökéletes díszeket a kis fámra. Még a sújtást is tudtam imitálni, mert vékony ezüst cérnák voltak a gömbökhöz, amiket csak úgy rászórtam a tetejére. 

Szép Adventet kívánok mindenkinek aki errejár!





2018. november 3., szombat

Glamour




Egy barátnőm régóta rágta már a fülem, hogy ha jön a szezon készítsünk tököket együtt és mellékelt pár képet, hogy milyet is szeretne. Aztán az egész a feledésbe merült, időnként felbukkant és így tovább. Október végén új házba költözött, gondoltam meglepem. Nem volt nehéz dolgom, tudtam, hogy nagy sikere lesz. Bár nem az én stílusom, nagyon-nagyon tetszik nekem is. 

2018. október 28., vasárnap








Hétvégenként túracipőt húzunk és irány a természet. Fotózás, kincsvadászat, virágkötés. Tulajdonképpen már egy könyvet is ki lehetne adni annyi fényképem van. Kedvenc témám a vidék, kis ékszerdoboz falucskák a kőházakkal, angol pubok, a virágaik, kertjeik.
Nem is hangzik rosszul.

2018. október 20., szombat



Jócskán benne vagyunk az őszbe, ami csodálatos, de még azért én a nyárias dolgokkal bíbelődöm. 


2018. október 13., szombat

Hortenzia


Sikerült!!!!!

2018. szeptember 3., hétfő

Helló Ősz


Ez a koszorúkészítés nagyon bejön nekem.
 Elmenni szombaton egy jó kis sétára, hazajönni sok  növénykével, és csinálni belőle valami szépet vasárnap reggel. Ez a tölgyfaleveles kicsit nagyra sikerült, de sebaj. Olyan ágakra vadásztam amin ott volt az éretlen termés. Találtam pár lehullott sárgás színű ágakat is amit eredetileg nem terveztem beletenni, de kimondottan jót tett az összképnek. A nappaliba tettem a tükör elé, remélem szépen fogja tartani magát akkor is ha majd szárad. Ezzel ki is került az első őszi dekoráció. Kicsit szomorkásan írom ezt mert az én odavagyok a nyárért, és ez az idei nagyon- nagyon szép volt, kicsit sajnálom, hogy vége van. 


Leszedtem még pár hortenziavirágot, hogy ismét megpróbálkozzak a szárítással . Nagyon-nagyon szeretném én ezt is koszorúba kötni, igazából most ennek kéne a kandalló felett lógni. Remélem,hogy ezúttal sikerülni fog.


Viszlát nyár!!!

2018. augusztus 27., hétfő







Végre elkészült a zöld  horgolt kendőm.
 Nagy, puha, meleg, beburkolózós merthogy jönnek  a hideg napok.Lehetetlen színhelyes képet készíteni róla, elég sötét és szürke most az idő. 
Sajnos búcsúzik a nyár, az idei különösen szép volt.




2018. augusztus 19., vasárnap

Late summer




Lassan vége a nyárnak. Az idei hihetetlen jó volt, fantasztikus programokkal, családtagokkal, otthoni látogatással, és ki ne hagyjam a meleget. Mit meleget, száraz , égető hőséget ami itt errefelé nagyon ritka. Augusztusra visszaállt a normális időjárás, végre megjött az eső is, visszazöldültek a kiégett legelők , dombok és teljes lila szépségében pompázik a hanga .
A nyári levendulakoszorú készítésekor elhatároztam, hogy lesz egy hangás is aminek most jött el az ideje.


 Alapnak egy vastagabb fémdrótot 3 rétegben karikára hajtottam, kis csokrokat vágtam a növényből ,
és zöld színű kötöződróttal szépen egymás után rátekertem a csokrokat.
Annyira egyszerű az egész . A levendulás a hálóban van, ezt a konyhaajtóra akasztottam. 
Következőnek pedig egy nagyobbat szeretnék a nappaliba hortenziából. 






2018. július 27., péntek


Bébitakaró készült az új családtagnak, ezúttal kötve és horgolt csillagokkal díszítve.A színekből szerintem kitalálható hogy fiút várnak. 


2018. július 4., szerda



A tavaly elültetett levendulabokrok nagyon szépen megnőttek és gyönyörű virágokat hoztak. Elhatároztam, hogy innentől kezdve mindíg felhasználom valami szépség létrehozására. Legjobban koszorúba kötve tetszik, így magam is megpróbálkoztam ezzel. Életem első levendulakoszorúja ez, és azt kell hogy mondjam elégedett vagyok a végeredménnyel.