2011. január 12., szerda

A hónap csokra

 Részemről a januárt ezzel a csodálatos tulipáncsokorral indítanám, és szeretném a következő hónapokat is. A fejlécem is új lett, mintegy emlékeztető saját magamnak, hogy van ám nekem varrógépem is.Sokat gondolkodtam azon, miért van mellőzve szegény. Külön szervezést igényel eljutni olyan helyekre ahol hozzá lehet jutni mindenféle rövidáruhoz, pláne anyaghoz ami viszont nagyon drága itt. Ugyan van egy sporttáskányi készletem amiből lehetne kihozni pár szép dolgot, tehát munkára fel. Vannak dolgok amik viszont megállásra kényszerítenek, mint pl. a ferdepánt készítése. Csak egyszer próbálkoztam, mert nagyon mérges lettem magamra. Ezerszer könnyebben bontok le egy kötött vagy horgolt holmit ha nem jó valami, mint az elrontott varrást kibontani. Inkább lemondok róla.
Van itt nekünk fontos boltunk, olyan mint otthon a 100 forintos, és  időnként lehet találni értelmes és használható dolgokat. Mint például kötözőfonalat a borítékok között. Rögtön tudtam, hogy kosár lesz belőle. A nagyobbik készült el először és mivel maradt még fonal kikerült, belőle egy dobozka is . Azt nem gondoltam volna, hogy ilyen jó tartása lesz, ezért nem tettem bele bélést.A kisebbik aljára került alátét filcből. Ez a horgolás bizony nagy szerelem lett, folyamatban vannak még medvék és egy nagyimintás takaró is.Ezt magamnak szánom. Ebben az évben szeretnék még megkötni legalább egy zoknit és kesztyűt, mert eddig még ez sem sikerült, pedig próbálkoztam.


Akkor tervek, elképzelések vannak, a többi meg majd alakul.

13 megjegyzés:

  1. Milyen jó ötlet, és milyen szép, pontos munka! Nagyon tetszik! (ahogy a többi munkád is) Sok sikert a tervezgetéshez, és a megvalósításhoz is :)

    VálaszTörlés
  2. Ez a kosár! Első blikkre azt hittem, hogy az ikeás változat, csak a fonalakat néztem benne:)))

    (Ferdepánt: talán láttad, hogy én is hadilábon állok vele, de a bevasalása nagyon egyszerű: két gombostűt beleszúrni a vasalódeszkába, olyan távolságra, amekkorának a bevasalt pántnak lennie kell. Bedugod rajta a pántot és ahogy húzod ki, vasalod is le. Kész. Ha érdekel, leírom pontosabban is.)

    VálaszTörlés
  3. Én is így csináltam nagyok sokáig, mint Julcsi, de aztán vettem egy kütyüt hozzá és annyival egyszerűbb lett a dolog, hogy a mai napig is örülök neki. Egyszer kell megvenni, olyan 2500 forint lehet az ára.

    A doboz pedig remek, irigyellek is a horgolástudományodért. :o)

    VálaszTörlés
  4. Szépséges tulipánok... felvidítják az embert és az illatuk...
    A dobozok irtóra tetszenek! Nagyon ügyes vagy :)

    VálaszTörlés
  5. Tetszenek a dobozok! (és az oldalad is, persze)

    VálaszTörlés
  6. Gyönyörű munkáid vannak és inspiráló ötleteket találok az oldaladon, ami engem is arra ösztönöz,hogy elővegyem rég elfeledett horgolótűimet!!

    VálaszTörlés
  7. A kedvenc virágom a tulipán! Gyönyörű a csokrod.

    És nagyon tetszik a két kosárkád is, bár a művészi fotók mellett én szívesen néznék olyanokat is, amik "egészalakosak", hogy jól látszódjanak az arányok, formák.. :D

    Milyen ez a kötözőfonal? Kender? Len?

    VálaszTörlés
  8. Köszönöm szépen!Sajnos ferdepánt ügyben el sem jutottam odáig, hogy elővegyem a kütyüt ami nekem is van, mert az anyagból sikerült kreálni egy végtelenített szalagot, se eleje se vége. Erőteljesen kell még gyakorolni ezt. Szerettem volna kis virágosat, hogy körbeszeghessem vele a lila kötött mellénykémet.
    A fonal amiből a tárolók készültek egyszerű pamut a papír szerint.Csinálok majd életszerűbb képet is.

    VálaszTörlés
  9. Nagyon jók ezek a dobozok, elsőre én is azt hittem, hogy ikeás, de a rózsa a tetején elárulta, hogy mégse. :)
    A tulipán pedig olyan szép, hamvas, harmatos... én is szeretem! :)

    VálaszTörlés
  10. A fejlécet nagyon szép lett, jól tükröz téged. És imádom a kosaradat!!:))

    VálaszTörlés
  11. Gyönyörű minden, amit mutatsz. Miért nem voltam eddig bejelentkezve hozzád??? Azt hittem!

    VálaszTörlés
  12. Kukkants be hozzám, van neked ott valami...!

    VálaszTörlés