2011. április 1., péntek

Várakozás

Azt hiszem, függővé váltam ami a virághorgolást illeti. Van úgy, hogy addig nem tökéletes a nap, míg nem horgoltam legalább egy virágot. Mát itt a fejemben a következő virágos ötlet, sőt több is. Ez van, imádom őket. A kitűző és a nyaklánc is Catania fonalból készült. Egyetértek Anyahajóval, ez a fonal tökéletes a kisebb darabokhoz. A kis rózsák Perlé hímzőfonalból készültek. Maga a lánc roppant egyszerű, láncszemsor kb. 1 m-es, majd erre egy  sor rövidpálcával. A rózsákat és a kis levélkéket utólag varrtam rá.A virágok különböző méretűek, összesen 13 darab.Nekem így összetekerve jobban teszik, de csak egyszer átvezetve a nyakon is jól mutat.
Ezt a zokni majmot már régen szerettem volna megvarrni .Szegény olyan kis idétlen de nekem úgy teszik a figura. Most elkészítettem egy kedves barátunk leánykájának ajándékba. Női térdzokniból készült. A leírást itt találtam, nagyon jól érthető és követhető.A legvégén sajnos le kellett vágni egy jó 5 cm-t a lábaiból, szerintem aránytalanul hosszúak lettek. Valami jó kis színes, csíkos zokniból képzeltem el igazándiból, de persze olyat nem kaptam. 
Varrogatok folyamatosan, de a többi dolog titkos ,viszem HAZA őket ajándékba. Egy hét múlva kezdődik a tavaszi szünet és megyünk Magyarországra. A többit nem is kell mondanom, fél éve voltunk otthon utoljára.

14 megjegyzés:

  1. Azok a horgoltak....csodaszépek!
    Majomka meg pont az idétlenségével fogott meg.... :-)
    Jó utat, jó pihenést itthon!

    VálaszTörlés
  2. Hajj..... minden virágodért odavagyok, kedve a fejléceddel - pompázatos!! - és természetesen a kitűződ is csodás, na de ez a nyakbavaló, valami fantasztikus :))
    Kár, hogy nem tudok még mindig horgolni :D
    De egyszerűen nem megy semmilyen tutorialból....

    VálaszTörlés
  3. Nagyon édes a majom, én is elfogadnám...

    VálaszTörlés
  4. Csodálatos ez a kitűző és a nyaklánc is... Sajnos, én nem nagyon tudok horgolni, időm sem nagyon van rá... Szerinted, ha megkérnélek, készítenél nekem ilyeneket?:))) Keress meg, kérlek, ha van időd... Csillagos

    VálaszTörlés
  5. Minden nagyon szép, minden nagyon jó :-) de a nyakbavaló mesés!

    VálaszTörlés
  6. Nekem is nagyon tetszik a nyakba virágaid! Csodaszépek! Van leírásod a virágokhoz is? Én is nagyon rákaptam most a virág horgolásra de mire jót találok...

    VálaszTörlés
  7. Szia!
    Gyönyörű a nyakláncod ! Tudnál a virágokhoz leírást adni?

    VálaszTörlés
  8. Már megtaláltam egy előző bejegyzésednél:) Köszönöm szépen !

    VálaszTörlés
  9. Köszönöm lányok, úgy látom a nyakbavaló tetszik jobban Nektek. Nekem is ez a szívem csücske.

    VálaszTörlés
  10. Ahogy megláttam ezt a rózsás kitűzőt, már küldtem is róla Anyukámnak a linket, hogy én ilyet szeretnék... nagyon tetszik! A nyakbavaló is csúcs, hát persze, hogy az! Na ná!
    Ez a majmocska, pedig imádni való, de nagyon!!!
    Sok puszi!!!

    VálaszTörlés
  11. Félelmetes:-)))
    ...és ott a kis fehér blúz, meg a farmerdzseki...

    VálaszTörlés
  12. Az örök és megunhatatlan páros:farmer és fehér póló .Imádom!!

    VálaszTörlés
  13. Milyen régen szerettem volna már ilyen horgolt nyakéket! Emlékszel?
    Megtanítasz rá,ugye? Gyönyörű a kitűződ is!
    Puszi:
    Gabi

    VálaszTörlés
  14. Végem van, ez a nyaklánc annyira jó!

    VálaszTörlés