2011. szeptember 11., vasárnap

Hello ősz

Amint ebből az összeállításból kiderül az idén nagy kedvencem a mustár sárga.Ezen a képen Annás Möbius stólája látható az én elképzelésemben. Régen került hozzám 3 gombóc moheres fonal, gondoltam kipróbálom milyen vele dolgozni. Csináltam egy próbahorgolást mennyire lehet bontani, és nem volt vele különösebb probléma. Ez számomra azért volt lényeges, mert elég sokat szoktam bontani, nem mindig jön össze elsőre az elképzelés , a méret, a forma. Nem egészen lett olyan amilyenre szerettem volna, ugyanis egy szimpla csövet gondoltam készíteni mert majd úgyis a nyakam köré tekerem .Jó meleg, úgyhogy várakoznia kell egy kicsit amíg hidegebb nem lesz.Akik eddig még nem próbálták ezt a fajta fonalat horgolni, vágjanak bátran bele csak jó vastag tűt kell választani hozzá.
 Készült még egy nyaklánc is rózsákkal, viszonylag hosszabb a megkötője, így ha akarom hosszabb ha akarom rövidebb. Ahogy jobban mutat a ruhához.A Vénusz stólám tavaly készült, igazi őszi darab ez is. Vállra vetve nem tetszik de sálként megkötve nagyon szeretem.És ez a cipő... szerelem első látásra, csakis vastag harisnyával szoknyához.
Ebben még nem vagyok biztos, gombócban összefogva nagyon jól néztek ki együtt, de összedolgozva kissé komor az összhatás. Mi más lenne mint sál, de ez most már tényleg az utolsó.......az idén.
Ősz








Nálunk most ezek a színek és fazonok mennek, nekem tetszik. Nektek ?
Ezt a kollázst a polyvore.com oldalán bütyköltem össze. Nem rossz a végeredmény, de időpocsékolásnak gondolom. Nem is illik a blogomba.

17 megjegyzés:

  1. Hú, micsoda színek, nagyon tetszik!
    Jöhet az Ősz!

    VálaszTörlés
  2. Nem vagy egyedül azzal a mustárral, egyelőre sajna sem anyagban, sem fonalban nem akar velem szembejönni:-(... de kitartó vagyok ám!
    Semmi sem időpocsékolás, és szerintem nincs olyan, hogy nem illik...mindent ki kell próbálni:-)

    VálaszTörlés
  3. Az idén iszonyú divatos lesz a mustár. Szabad kérdezni a cipő honnan?

    A mohair nekem nagy mumus egyelőre, de azért majd még próbálkozok.

    VálaszTörlés
  4. Gyönyörű a cipő és remekül áll a möbius. Nekem nem tűnik komornak a sál.

    VálaszTörlés
  5. Nem szeretem a sárgát, de ez az árnyalat nálam is nagy szerelem. :) A sál színei nekem is tetszenek, de a mohair möbiuszod különösen. :)

    VálaszTörlés
  6. Istenem az a cipő!

    Most vettünk egyet a lányomnak halovány lilában, hát, még mindig a szívem csücske!

    Nagyon szép, használd egészséggel!

    VálaszTörlés
  7. Hű... ez a sál! Már a látvány is pihe-puha és nagyon melengető, gondolom, nemcsak színeiben. Illik Hozzád!

    VálaszTörlés
  8. Csodaszép a Mobiusod!! Jajj, ezek a színek!! Nekem egyelőre csak egyszínű kidmohair-em van, csábító, hogy ilyesmit horgoljak belőle :))))
    Gyönyörű a cipőd :) A stólád, a láncod!!
    Tényleg az ősz a legszínesebb évszak, szeretem nagyon :)

    VálaszTörlés
  9. Nálunk még javában tombol a késői nyár, de nagyon el tudom képzelni azt a finom meleg nyakravalót. Szép lett, és jó, hogy újra alkotsz!

    VálaszTörlés
  10. csodás darabok egytől egyig!!Olyan jó nálad nézelődni!:D

    VálaszTörlés
  11. Hello lányok, örülök hogy ennyien írtatok. Igen a cipő nálam is a best,a Primark áruházból van.

    VálaszTörlés
  12. We аre a gгoup of ѵolunteers аnd starting
    a new schеmе іn our community. Youг
    wеb ѕite offered us ωith valuablе infоrmation to wоrk on.

    You've done an impressive job and our whole community will be thankful to you.

    Feel free to visit my blog ... Http://Www.Sfgate.Com/

    VálaszTörlés
  13. Wonderful blog! I founԁ іt whіle browsіng
    on Yahoο Nеws. Do you have any suggeѕtions on how
    to gеt lіѕtеԁ in Yahοo Νeωs?
    І've been trying for a while but I never seem to get there! Cheers

    Take a look at my web site www.ilrinc.com

    VálaszTörlés
  14. It's an remarkable paragraph in favor of all the online users; they will obtain benefit from it I am sure.

    My blog: keep reading

    VálaszTörlés
  15. Sweet blog! I found іt whilе searсhing on
    Yahοo Nеwѕ. Do you haѵe anу tips on hoω to gеt listeԁ іn Yahoo News?
    І've been trying for a while but I never seem to get there! Thanks

    Feel free to visit my web page Cody

    VálaszTörlés