Szeretettel köszöntelek oldalamon!

Szeretettel köszöntelek oldalamon!

2013. június 5., szerda

A legszebb hónap:május

 Úgy látom a jó idő egyenes arányban áll a bejegyzésekkel. Május második felétől, végre kivirágzott minden. Befejeztem a régóta elfekvőben lévő horgolást is. A hatszögek készen voltak már ezer éve, sőt a szatyor is belőle, de nem tetszett egyáltalán. A fehér sor nem volt, csak a színesek és piros fül került hozzá. Szörnyen nézett ki, harsogott. Szétbontottam és félreraktam, vártam valami ihletre. Elég sokára jött, hogy talán a fehérrel színnel lehetne még valamit kezdeni. Így már elégedett vagyok vele. Megjegyzem szörnyű volt ezzel a sodort pamutfonallal dolgozni, mindig kihúzódtak a szálak.Az első verziónál az összevarrást választottam, na az csak rontott a helyzeten. Ennél menet közben horgoltam össze a darabokat.
A májusi hónap sztárja itt a kék harangvirág. Az egyszerű kis séta, maratoni virágfényképezésbe torkollott. Sikerült felfedezni egy tündéri parkot nem is olyan messze tőlünk. Remélem nem unjátok még a virágokat, bár az is lehet, hogy senki sem jár erre.

11 megjegyzés:

Névtelen írta...

Dehogynem! :)
Mindig olvaslak, csak hírolvasón keresztül. Nagyon szeretem a képeidet és a kézimunkáidat!
Örülök, hogy végre nálatok is kitavaszodott. Lucy blogja is kéklik a harangvirágtól.
Üdv,
Juli

Palkó írta...

Gyönyörűek a virágok, és nekem is tetszik a szütyőd! :)

Kati írta...

Csodaszép az a horgolt szatyor, most már csak a nyár kellene jöjjön hozzá:)

Névtelen írta...

Nagyon szép a táska!Csodálatosak a parkról a képek, jó lenne egy, ilyen park közelében élni.Milyen fa, amelyikkel le vagy fényképezve?

Botthéka írta...

Járnék én ott abban a tündérkertben is szép virágos tarisznyával az oldalamon...

Szera írta...

Én nem unom! :) Csodálatos ez a sok kékség! :) A táskád pedig nagyon tetszik!

Zsigvica írta...

Klassz lett a táskád, nálam is készül egy hasonló. A virágok pedig csodaszépek! :)

Névtelen írta...

Májushoz színpompás táska illik:-) szerintem csinos így a fehér befejezéssel!
A virágos képek csodásak!❤

Szilvi írta...

Köszönöm lányok,mégiscsak van itt valaki.Sajnos az előző posztban mutatott rózsaszín bimbós futó virágnak sem tudom a nevét, meg a fát sem néztem. Annyira ledöbbentünk a gyökerén, hogy ennyire hatalmas,nem is néztünk fölfelé.Egyébként éppen nyár van már egy hete lassan, kb. ennyi szokott lenni sajnos. Nagy sóhaj!

Zsuzsi írta...

Èn is itt vagyok és örülök a virágaidnak. Itt nálunk (Salzburg) két hete mindent letarolt egy hatalmas jégesö, szinte semmi nem virágzik, a növények próbálnak újra magukhoz térni. A táskád is nagyon cuki lett, szeretem a tarkaságát!

Tselszi írta...

En is mindig jovok,kellemes itt nezelodni! Szep dolgokat keszitesz! :)
A gyokerek kozul szinte varni,hogy erdei manok dugjak ki a fejecskeiket. :)