Szeretettel köszöntelek oldalamon!

Szeretettel köszöntelek oldalamon!

2013. július 15., hétfő

Summer breeze

Már másfél hete nyár van, hihetetlen de izzadunk, és még a lenge ruhákban is melegünk van. Gyönyörűek a virágaim az udvaron, locsolni kell mert régóta nincs eső és  még a héten így is marad. Tombol az eperszezon, mostanra már finom édes. Szóval ez most annyira jó!!!!!
Meg ez a kalap is ebben az újságban, és szuper ez a kép szerintem, naná, hogy mentem is fonalért. A családi vakációra pont jó lesz és gyorsan el is készült.
 Rajtam azért nem olyan dögös mint a modellen, de elégedett vagyok vele. Az én verzióm kisebb is, másmilyen fonalat használtam mint amit ajánlottak. Pedig végighorgoltam az összes sort, igaz jó szorosra, hogy a karimájának legyen jó tartása. Csak mire végeztem akkor olvastam el a legvégén, hogy tetszőlegesen lehet a szélébe merevítőt húzni. Na ebbe nem kell, így is megáll. Fonal: Wendy Supreme Luxury Cotton DK, a Cataniához tudnám hasonlítani .Kicsit fényes és nagyon jó vele dolgozni mert nem jönnek szét a szálak. 3.5-es horgolótűvel készült.
Pár fénykép a magazinról , ebben a kiadásban nagyon jó dolgok vannak szerintem. Jó hogy ez nincs lefóliázva és bele lehet lapozni.

12 megjegyzés:

Palkó írta...

Szuperr a kulupod :))) Szerintem Te is dögös vagy benne! ... és a modell tuti nem személyesen horgolta, úgyhogy Te nyertél! :)

aarkus írta...

Nagyon klassz a kalap, csodajól áll! :-)

Bernadett írta...

Szuper a kalap.:) A magazin tele szepsegekkel.:)
Nalunk is meleg van,de minden nap delutan kapunk esot...

Julcsi írta...

Szépséges! Minden!

Carrie írta...

Egyetértek, nagyon jól áll a kalap! Csodaszép, a tatyó is szép a magazinban. :)

Judit írta...

A kalap nagyon jó, igazi nyári darab. A táska szerintem is szuper.

Edige írta...

Csini a kalapod! Nagyon szép dolgokat horgolsz... Talán nagymama koromban én is megtanulom...
Addig is nagy élvezettel nézem a blogodat!!!

Szilvi írta...

Köszi mindenkinek, úgy látszik ez nekem jobban bejön mint a varrás, pedig azt is szeretem.Remélem a kalap jól fog szuperálni később is, és nem fog az arcomba hullani a karimája.

Névtelen írta...

Ó ez a kalap neked sokkal szebben áll, tetszik ahogy meghorgoltad!
Jó pihenést, ha szereted akkor sok epret és kitartást a hőséghez!
Itt ma indul:-((( .... Újra.

zazálea írta...

ej, de jó már megint! igazi,nyári kalap, és remekül áll, tetszik nagyon ! :)

anyahajó írta...

Húha, milyen érgóta nem jártam itt és mennyi mindent elpasszoltam! A Supreme fonalat én is nagyon szeretem, olyan jó a tartása. És nem is igaz, hogy a modell dögösebb, mint te :) Az őszi holmikat elnézve meg tisztára megbocsátom az univerzumnak, hogy megint kezdődik a 10 hideg hónap az évben.

Névtelen írta...

Sziasztok! Egy kis segítséget szeretnék kérni, elkezdtem a kisöcsémnek egy pulóvert kötni Wendy Supreme luxury cotton típusú fonalból, de a fonal elfogyott, mielőtt a ruhadarab elkészült volna :( Ráadásul sehol nem jutok hozzá. Tudnátok tippet kapni, hogy hol juthatnék még pár gombolyaghoz? Előre is köszönöm, szép napot Nektek!!!! Üdv: Edit.