Szeretettel köszöntelek oldalamon!

Szeretettel köszöntelek oldalamon!

2014. október 2., csütörtök

Fonaltartó karkosár-Yarnholder basket









Hirtelen jött ötlet volt ennek a fonaltartónak az elkészítése, ugyanis a fonalak közötti pakolás közben előkerült egy kis maradék extra vastag , super chunky , bulky fonal. Nem szeretem ha vannak maradékok, idegesít, hogy csak jön az újabb adag, pedig lenne miből munkálkodni. És akkor beugrott az ötlet. Hátha működik, és mivel a fonal nagyon vastag, így gyorsan haladt a munka. Azt nem tudtam eldönteni, hogy mekkorára lesz elég, így az oldalánál kicsit foldozgattam, a szélére is csak különböző szín jutott. A díszítésen nem sokat gondolkodtam, volt az a sárga kötött tölgyfalevelem, rápróbáltam és annyira tetszett, hogy csináltam hozzá még egy zöldet is, a többi meg már adta magát.Nagyon elégedett vagyok a végeredménnyel. Ma már ki is próbáltam , tökéletesen működik. A karomra akasztva szépen megmarad benne a fonal, nem gurul szerte szana a földön.  Muszáj lesz csinálni még egyet vékonyabb fonalból a melegebb időkre, és biztosan lesz még varrott darab is.




12 megjegyzés:

Márta írta...

Jó ötlet ez a kis karkosár, nekem is át kell néznem a maradékokból mit tudok késziteni. :)

Szera írta...

Nagyon jó ötlet és nagyon tetszetős a díszítés is! :)

Modeszta írta...

Ez valami csúcsszuper Szilvi! Minden apróságával együtt. És a fotók is nagyszerűek!

Szilvi írta...

Köszönöm szépen!

aarkus írta...

Nemcsak praktikus, de gyönyörű is, ezzel az őszi díszítéssel. :-)

Melinda írta...

<3

Szilvi írta...

Köszönöm!

Monika írta...

Varázslatosan tetszik a kosár, a kicsi termések! Olyan ügyes vagy!!!

aniko66 írta...

Hasznos, ötletes, nagyon kreatív! :)

Noryta írta...

Nagyon-nagyon szeretem az alkotásaidat, a színeket ahogyan alkalmazod és amivé válnak az anyagok a kezeid alatt. Egyszerűen csodásak. Mindig örömmel jövök ide és feltöltődök, ötleteket merítek. Köszönöm! xxx

Szilvi írta...

Én köszönöm!!

anyahajó írta...

Nagyon jó ez a fonaltartó, már én is nézegettem a varrott verziót. De tényleg, miért is nem horgolva. És a makkok!