Szeretettel köszöntelek oldalamon!

Szeretettel köszöntelek oldalamon!

2016. március 6., vasárnap

Télből a nyárba












 Megszöktünk!
 Télből a nyárba. Titkos vágyam volt, csak egyszer az életben kipróbálni milyen érzés. Mondanom sem kell fantasztikus volt. Az utolsó nap reggelén felemelő élményben volt részem. A nap már megkezdte útját, nem volt felhő sem az égen akkor még, a fények tökéletesek voltak. Fogtam a kis fotómasinámat és elindultam. A szállodából kilépve rögtön a havas vulkánon akadt meg a tekintetem. Gyönyörű látvány volt. Aztán tovább a partra, a korai kelők már szintén sétálgattak, de alapjában véve csendes volt minden. Leültem és minden megszűnt körülöttem,megállt az idő. És akkor ott éreztem hogy átjár az erő, hogy óriásira növök, belülről szét akart feszíteni. Azt éreztem hogy képes vagyok mindenre , a könnyeim hullottak. Nehéz szavakba önteni ezt, de nagyon intenzív volt az egész. Minden nyaralás vagy elutazás végén az ember azt kívánja bárcsak maradhatna még. Most először az életben gondoltam úgy, hogy jó lesz visszamenni, hogy jó lesz megint a kihívások elé állni, mert erős vagyok és én irányítok.
Hazaérve rögtön előkaptam ezt a nyári horgolást és befejeztem a mandalás felsőmet. Nem volt semmi elképzelés, csak az ,hogy fogyjon a  fonal a szekrényből. A mandalát négyszögesítettem, aztán ez a felső lett belőle. Két négyzet a szélein összehorgolva, két csík a vállpántnak és ennyi. 

Természetesen horgolt kiegészítőkkel hordva. 


5 megjegyzés:

jeszizsu írta...

De jó! Szép lehetett a nyaralás, és szép lett a mandalás fölsőd.
Holnaptól én is megpróbálok kicsit újratöltődni, ha csak három napot is, ha nem is a nyárban, de nagy szükség is van rá. Már össze is készítettem az utazós kézimunkát.

unikat írta...

De jó is az ilyen élmény! S micsoda erő rejlik benne.

Szera írta...

Örülök, hogy ilyen katartikus élményben volt részed! Tartson ki a hatása sokáig!♥♥

Névtelen írta...

❤️❤️❤️❤️Milyen jól tettétek, az meg különösen tetszik, hogy ilyen elementáris hatással volt rád. Köszönöm a csodás fotókat❤️

anyahajó írta...

Tényleg lenyűgöző ez a vulkán még fotóról is, ott lenni meg biztos még intenzívebb.
A felső is nagyon jó lett, a bojtos nyaklánc meg az abszolút kedvencem!