20 évvel ezelőtt készítettem életem első horgolt felsőjét. Amolyan hasat szabadon hagyó és eléggé kihívó darab volt.Akkor még fel lehetett ilyeneket venni , sőt ha visszagondolok néha milyen szerelésben vonultam a standra, bizony égnek áll a hajam. Kb. azóta szeretnék horgolt bikinit is, amibe jó párszor belefogtam de valahogy sosem készült el. Akkor nagy volt a fellángolás, mikor mentem a fonalashoz ahol az eladó hölgy mindig bütykölt valamit, sokszor bikinit horgolt fiatal lányoknak megrendelésre. Nagyon irigykedtem. A bolt bezárt régen már de a hölgy képe még most is előttem van ahogy horgolja a kis fehér cukiságot. Jó sokára született meg végre a mű, amint itt a képeken is látható.Na nem egészen ez álmaim színkombinációja, de végre ezt a fonalat is elhasználtam. Először nem hittem benne mert az alsó részét sokat bontottam , körülményes volt próbálgatni is, de nem adtam fel. A felső rész nyakba kötős pántjánál a gyöngy miatt csak láncszemsor jöhetett szóba. A vastagabb pántra nem ment rá a gyöngy annyira szűk a luk rajta , így kissé tartottam tőle, hogy majd vágni fogja a nyakamat. De nem, sőt azt kell, hogy mondjam alul, felül, mindenhol tökéletes és kényelmes. A fenékrészébe oldalra a biztonság kedvéért fűzök majd vékony gumit. Catania fonalból készítettem 2.5-es horgolótűvel.
Napozós darabnak szántam, vízbe nem mennék vele. Persze az is lehet, hogy majd jól kinyúlik az egész és feleslegesen dolgoztam.





















