Szeretettel köszöntelek oldalamon!

Szeretettel köszöntelek oldalamon!

2009. március 13., péntek

A fantasztikus medvehagyma!

Kezdődik a szezon!! Ugyan még csípős, esős, változékony az idő, de már nemsokára fel lehet kerekedni egy kis sétára az erdőben.Már nagyon várom!Akárcsak azt, hogy szedhessek medvehagymát.Tudtam, hogy hazánkban is van pár helyen ez a fantasztikus gyógynövény , de egy tavalyi kirándulásunk alkalmával, mikor mentünk és szaglásztunk erősen, mi ez a finom illat,biztosan főznek a közelben, akkor jött a felismerés, hogy mi bizony egy medvehagymaszőnyeg szélén sétálunk.Azóta nem tudok betelni ezzel a növénnyel!
Ezta képet nem mi készítettük, de talán az idén sikerül nekünk is így lencsevégre kapni a Bakonyban.

Íme egy kis ismertető róla.

Üde lombos erdeink aljnövényzetének elmaradhatatlan tavaszi virága az évelő medvehagyma (Allium ursinum ). Előfordulási helyein tömegesen tenyészik, szőnyegként teríti be az erdők alját. Március végén, április elején jelennek meg a föld felett hosszúkás, ívesen visszahajló levelei. Fehér virágai április-májusban nyílnak.

Hajtásai erős, fokhagymára emlékeztető illatúak és ízűek, taposáskor erős hagymaszagot árasztanak. Egyetlen veszélye, hogy levelei ránézésre könnyen összetéveszthetők a vele egy időben és helyen növekvő májusi gyöngyvirág (Convallaria majalis) leveleivel, ami viszont halálos mérgezést is okozhat.

Tavaszi méregtelenítő .

Ha mégis vállalkozunk gyűjtésére, virágzása előtt szedjük leveleit. Frissen fogyasztva és tartósítva egyaránt kiváló fűszernövény. Fűszerként való alkalmazása gyakorlatilag azonos a fokhagymáéval, csak lágyabb ízű annál.Tavaszi tisztítókúrák elmaradhatatlan növénye, mivel állítólag kiválóan tisztítja a gyomrot, a beleket és a vért. Nagyvárosok lakóinak különösen ajánlott, "ólommentesítő" hatása miatt. Emellett vérnyomáscsökkentő és érelmeszesedés gátló is.

Nyugat-Európában olyannyira kedvelt fűszernövény, hogy a tömeges gyűjtés miatt veszélybe került állománya, ezért védetté nyilvánították. Hazánkban - a védett területek kivételével - még gyűjthető. Május végén szezonja véget ér.

A felhasználása ezerarcú. Készülhet belőle: pesto, leves, tea, pálinka, bor, méz, sajt stb.
Adhatjuk zsíros vagy vajaskenyér mellé, salátákba, mártásokhoz, belesüthető pogácsába, rétesbe, palacsintába.
Orfűn olyannyira népszerű, (rengeteg van a Mecsekben), hogy pár éve fesztivált rendeznek a tiszteletére.
Ha rákerestek a neten, sokmindent megtudhattok még a növényről és felhasználásáról, van egy csomó recept is. Amit az idén feltétlenül ki szeretnék próbálni, az a medvehagymás pogácsa.
Íme a receptje: 50 dkg liszt, 10 dkg medvehagymalevél, 2 tojás sárgája, 1 dl tejföl, 25 dkg vaj vagy margarin, 3 dkg élesztő, 1 dl tej, só, 1 dkg cukor.
Az élesztőt fel kell futtatni a cukros, langyos tejben, a lisztet elmorzsoljuk a margarinnal, hozzáadjuk az élesztőt és a többi hozzávalót. A tésztát jól kidolgozzuk, és fél órát pihentetjük. A medvehagyma leveleket jól megmossuk, lecsepegtetjük, és vékony csíkokra vágjuk. A tésztát kinyújtjuk, rászórjuk a vágott medvehagyma felét, az egészet felcsavarjuk, mint egy tekercset, nyújtófával kissé ellapítjuk, felébe egymásra hajtva 20 percig langyos helyen pihentetjük. Ezután ismét kinyújtjuk, és megszórjuk a maradék medvehagymalevéllel, és az előbbi módon felcsavarjuk, ujjnyi vastagra nyújtjuk, tetejét megrácsozzuk, és közepes méretű pogácsákat szaggatunk belőle. Tojással megkenjük, a tepsiben még 10 percig pihentetjük, majd sütjük.
A recept Nagy Bandó András könyvéből való, melynek címe: Orfűi Medvehagyma Kincseskönyv.





6 megjegyzés:

btrudy írta...

Szerintem ez a fotó Eplénynél készült! Tavaly jártunk ott a sípálya körül és tele volt medvehagymával minden!

Eszter írta...

Vagy a Mecsekben, ott is vannak ilyen összefüggő medvehagyma szőnyegek.

Ili írta...

Nem is tudtam, hogy Mecseken kívül máshol is megtalálható. Eddig úgy tudtam, hogy az országban, csak a Mecskben van.
Minden tavasszal megcsodáljuk, de még soha nem szedtem. Pedig, ahogy írod nagyon egészséges és drága növény. Le lehet fagyasztani is a leveleit.
Nagy fokhagyma fogyasztók vagyunk.Most én is fogok szedni az biztos és beszámolok az élményről.

Zsuzska írta...

Tudjátok mi a legfantasztikusabb? Egy kiadós tavaszi esö után kimenni az erdöbe - itt nálunk gazként nö a medvehagyma - és mélyet szippantani a hagymaillatba. Ilyenkor annyi erö költözik belém, hogy ki tudnék dönteni egy fát!!! De csak szedek egy nagy csokorral és hazaviszem, hogy megegyük! ;O)

csipkebogyo írta...

Zsuzska nagyon irigyellek!

disa írta...

情趣用品,情趣,色情漫畫,情色網,情色a片,情色遊戲,85cc成人片,嘟嘟成人網,成人網站,18成人,成人影片,成人交友網,成人貼圖,成人圖片區,成人圖片,成人文章,成人小說,成人光碟,微風成人區,免費成人影片,成人漫畫,成人文學,成人遊戲,成人電影,成人論壇,成人,做愛,aio,情色小說,ut聊天室,ut聊天室,豆豆聊天室,聊天室,尋夢園聊天室,080視訊聊天室,免費視訊聊天,哈啦聊天室,視訊聊天,080聊天室,080苗栗人聊天室,6k聊天室,視訊聊天室,成人聊天室,中部人聊天室,免費視訊,視訊交友,視訊美女,視訊做愛,正妹牆,美女交友,玩美女人,美女,美女寫真,美女遊戲,hi5,hilive,hi5 tv,a383,微風論壇,微風,伊莉,伊莉討論區,伊莉論壇,sogo論壇,台灣論壇,plus論壇,plus,痴漢論壇,維克斯論壇,情色論壇,性愛,性感影片,校園正妹牆,正妹,AV,AV女優,SEX,走光,a片,a片免費看